Pár éve a pápai kékfestő múzeumban jártunk, és kipróbáltuk, hogy is megy ez:
A kiválasztott minta gátlószeres nyomódúccal kerül a szövetre.
Ahol a fedőanyag (a pap) érintkezett a felülettel, ott a festék (az indigó) nem fogja majd be.
A festőmedencében lévő indigó elsőre nem túl bizalomgerjesztő… De aggodalomra semmi ok! ;)
Mielőtt a szép, tiszta szövet az indigóba mártózna, a folyadék tetejéről el lehet távolítani a rajta keletkezett sűrű trutyit egy trutyileszedő eszközzel, és begyűjteni egy vödörbe.
A szövet ráfra erősítve indul az indigóba, csigaszerkezet segítségével.
Miután a textil teljesen elmerült, kap némi időt beszíneződni.
Egy kicsit lehet levegőzni, aztán irány vissza a kék lébe sötétedni.
Minél többször kerül a szövet az indigóba, annál sötétebb lesz a színe.
A sósavas-kénsavas oldat lemarja a fedőanyagot, ami eddig „védte” a textilt az indigó kékjétől.
A tiszta vizes öblítés után jöhet a száradás.
És tádáám:
A kész alkotást egyszer még kimostam, és egy táskát díszítettem vele.
( A színe már megváltozott azóta: 1 éves használat után így néz ki.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése